2004-04-30

Valami nagyon zajlik bennem, de nem tudom mi...
{Szokásos évszakváltó depresszió? ezúttal nagyon enyhe formátumban?}

Jó lenne egy tükör, ami (aki) szembesít önmagammal.
{Egy bizonyos fokig mindenki az... de kevés, aki számomra hiteles.}
{Igen, a megerősítés miatt. De a kritika is jobb lenne most, mint a légüres tér. Biztonságvágy? Nnnnna... Hát igen. Űgy tűnik, azért van olyanom..,}
Nagyon remek, hogy megyek az utamon, csinálom ami szerintem helyes, élek, ahogy szerintem helyes, és igen, ez vagyok ÉN, és azt hiszem, hogy tökre rendben van az egész... sőt... szinte biztos vagyok benne... de... de nem tuti, hogy nem követek el óriási bakikat. Mert én csak egy nézőpontból látom. Hiába igyekszem kívűlről...
{Hibáim is vannak, persze... Igyekszem kiiktatni... Egy részük persze nézőpont kérdése...}

És persze faszság - tudom, hogy sokan szeretnek, de nem ÉRZEM, hogy szeretnek.
És emiatt elbizonytalanodtam. És félek. És nem tudom szeretni magamat.
Elfogadni igen. Szeretni nem.
{Tudtam valaha is?}

Mekkora hülyeség, hogy visszacsatolásra van szükségem, hogy rendben vagyok.
Hogy rendben van, hogy Nők Lapja után Baudrillardot olvasok.
Hogy rendben van, hogy napokig csak jól elvagyok, aztán meg éjszakákon át dolgozom.
Hogy rendben van, hogy segítőkész vagyok, ha úgy érzem szükség van rám, de csak az elvárások miatt nem...
Hogy rendben van, hogy nem akarok mások véleménye miatt így vagy úgy tenni.
Hogy rendben van, hogy én én vagyok.

Mert azt gondolom, rendben van. Azért vagyok ilyen, mert szerintem ez így OK.
De nem érzem, basszus, nem érzem.
És így nem jó.

Akarom, hogy önmagamban rendben legyek.
Az emberek nem arra valók, hogy erre használjuk őket.

Össze vagyok kavarodva.

Nagyon nem tartom jónak, hogy csak akkor érzem magam jól a bőrömben, ha valaki MINDENESTÜL elfogad és szeret.
Pedig így van.

Nem vagyok elég erős?
De hát nagyon erős vagyok.
Részben persze álca. De csak részben.

VattaC írta 4/30/2004 03:40:00 du.