2004-11-20

Csütörtökön volt egy éve, hogy összekerültünk. Ma egy éve, hogy nemet mondtunk. Úgy két hét múlva lesz, hogy mégis belemásztunk.

Pénteken találkoztunk. Én már lezártam, amennyire ezt le lehet, de ő nem. Nem is fogja, azt hiszem, egy ideig még nem. Nem akarja látni, nem akar felelősséget vállalni. Én pedig becsődöltem. Egyszerűen nem tudok segíteni. Semmilyen módszerrel nem tudom megmutatni, hogy nem a külvilág a köcsög, a hiba az ő készülékében van. (Panelek: "De az ember esendő, és...", "Miért, meg kellett volna csonkítanom önmagam?" és a kedvencem: "Az ember, ha felnőtt lesz...")
És amíg az ember nem a valóságot látja, addig inadekvát módon tud csak viszonyulni, sért, sérül, ilyesmi.
Minden narratíva tartalmaz önkényes és konstruált elemeket.
De van igazság.

És persze félreértett. Elköszöntem, ahogy mindig is szoktam. Puszi-puszi. És levonta ebből, hogy folytatnám.
És belehúzta a száját. Nem sikerült, én pedig nem reagáltam le. Nem tudtam, hogy véletlen-e.
Nem volt az. Kaptam mailt.

Válaszoltam, hogy nem, nem, nem.
De a kémia, az nagyon szar.

VattaC írta 11/20/2004 01:28:00 du.