2005-02-01

Ennyit a nagy határozottságról.

Eldöntöttem délben, hogy most már végleg elegem van. Mert ami egy kalap szar, azt ne nevezzük cserepes virágnak, akkor sem, ha csokréta is van rajta. Továbbá a szerelem nem az érzés, hanem a tettek őszintségében nyilatkozik meg. És ha nem nyilatkozik meg benne, akkor hazugság az egész.

/Kiváltó ok: déli telefonhívás, elpoénkodás azon, hogy nem érdekel a vizsgaanyag, továbbá azon, hogy éppen milyen munkája van, és a kérdés, hogy csütörtökön vizsgázom-e. Ez persze rendben, csak múlt héten hétfőn találkoztunk utoljára, és megbeszéltük, hogy MA végre. És még azt sem mondta ki, hogy NE HARAGUDJ, ma sem megy./
/És persze, tudom én, hogy én vagyok a picsa, hogy nem küldtem el a bánatos öreganyjába az első // ilyen alkalommal. Illetve elküldtem, csak ilyenkor bocsánatot kér, én meg azt mondom, hogy rendben, csak máskor ilyet ne. Persze de. Da capo al fine. /

És akkor ülök a folyosón, meglát, sms. Nem kérek-e egy teát.
(...)
Közlöm, hogy én ezt nem tudom tovább csinálni.
Átfutó fájdalom az arcán.
Elpoénkodja. De azért egy teát ugye kérek.
Én is elpoénkodom. Hogyne kérnék.
És odajön, és odahajol.
Nem tudom nem megcsókolni.
Búcsúzóul.
De nem tud ez búcsúcsók lenni, mert szeretem.
És ő is. Bár azt hiszem inkább magát - szeret, mert jól érzi magát velem.
(Persze tudom, hogy ez még nem elég.)
(De nem tudom elszakítani magam.)
(Tanulnom kell még az emberekkel szembeni erőről. A magammal szembeni erősnek levés jobban megy.)


***
Legújabb elméletem szerint azért ilyen baromi erős most köztünk a szexuális vonzódás (értsd, ha megbeszélt találkozónk van, az biztos az ágyamban végződik), mert nagyon szeretném kifejezni azt, hogy szeretem, csak miután erre nincs idő és tér, ezért a legintenzívebb formájában akarja az együttlevést megélni a lelkem. Testileg, összefonódva. Legalább néhány percig tényleg csak mi ketten.)

VattaC írta 2/01/2005 05:38:00 du.